"Virágban egy nagyon segítőkész és kreatív esküvőszervezőt ismertünk meg. Amikor nem volt kialakult álláspontunk az esküvő bármely részletét illetően, neki azonnal volt nem egy, hanem több kivitelezési ötlete is, lehetett az akár a legkisebb részlet. Másrészt amikor nagyon ragaszkodtunk egy bizonyos mozzanathoz, segített más szemszögből megvilágítva a kockázatokra és egyéb megoldási lehetőségekre felhívni a figyelmünket. Illetve, ami a számomra a legfontosabb volt: az utolsó percben, amikor én már majdnem feladtam, talált nekem egy nagyon ügyes fodrászt. Emellett is tudott nekünk ajánlani minden szükséges területre szakembert (pl.: dekoros, cukrász, hintós, vőfély), ami nagy könnyebbséget jelentett és jelentős időt takarított meg, hiszen ez a szolgáltatói piac ismeretlen volt számunkra. A szóbeli megbeszéléseinken végig ránk koncentrált, a függő kérdéseket pedig az e-mailezések során folyamatosan napirenden tartotta, nem hagyta elsikkadni. Tehát összefoglalva: Virágot jó szívvel ajánljuk bárkinek, aki esküvő szervezésébe fog, mert maximálisan lehet számítani rá minden tekintetben. " - Mariann és Csabi