Bemutatkozás

Rólam

Agócs Virág

Úgy gondolom, hogy erre a szakmára születni kell, vagy benne van valakinek a vérében, vagy sem. Mivel minden esküvő egyedi, így ezt szerintem könyvekből megtanulni nem lehet. Kreativitás, rugalmasság, megbízhatóság és rendkívül fejlett empatikus készség a kulcs. Szívvel-lélekkel át kell élni minden esküvőt, hogy amikor elhangzik a boldogító igen, az valódi könnyet csaljon a szemembe. Bemutatkozom:
Agócs Virág vagyok, a Budapesti Gazdasági Főiskola Idegenforgalmi szakán végeztem, ahol utazásszervezést és rendezvényszervezést is tanultam többek között, majd hirtelen ötletként nem a szakmámban, hanem a Malévnál helyezkedtem el, mint légiutas-kísérő. Több, mint hat évig repültem, sok országgal, nemzettel, kultúrával és rengeteg emberrel ismerkedtem meg. Gyakorlati tapasztalatokat szereztem az emberek kezeléséről, szokásairól, néha abszurd elképzeléseiről, vágyairól, félelmeiről. Sokszor kellett helytállnom, és gyorsan, rugalmasan kezelni a kialakult szituációkat, néha vészhelyzeteket. Nagyon szerettem a repülést, mert mindig tudott újat mutatni, így egyszerűen nem lehetett megunni. Rájöttem, hogy szeretem az embereket a szokásaikkal, abszurd elképzeléseikkel, vágyaikkal és félelmeikkel együtt, szeretek velük foglalkozni, megismerni és meghallgatni őket. Jó érzéssel tölt el mindez.

Aztán pihenőt kellett fújjak, mert megszületett kislányom, Bodza. Ő volt az, aki egy teljesen új dimenziót nyitott meg az életemben, és megtanított az ő szemével látni a világot. Örülni minden apróságnak, értékelni a múló pillanatot, és időt szakítani a számunkra fontos emberekre.

Mivel már családom volt, így nem akartam újra repülni, mert e kettő összeegyeztethetetlen lett volna. A tanult szakmámban helyezkedtem el, Visegrádon, a Hotel Silvanusban. Főleg rendezvényszervezéssel foglalkoztam, az ajánlatkérés beérkezésétől az utolsó vendég elbúcsúztatásáig minden az én dolgom volt. Marketing és sales feladatokban is részt vettem. Amikor a szállodai esküvőszervezéssel kapcsolatba kerültem, akkor kezdtem igazán otthon érezni magam új munkámban. Főnökeim és kollégáim észrevették, mennyire „lubickolok” az esküvőre készülő párok és családtagjaik társaságában és engem neveztek ki esküvő felelősnek, így minden párral személyesen én kezdtem foglalkozni. Egyáltalán nem esett nehezemre megérteni őket, és hamar közös nevezőre jutottunk. Hirtelen nagyon megnőtt a szállodában lekötött esküvők száma, és a végén azon kaptam magam, hogy szinte már csak esküvőkkel foglalkozom. Rengeteg mosoly, köszönet, és elismerés érkezett a pároktól és ismerőseiktől az esküvő nagy napján és azt követően. Szinte hihetetlen, mennyire jó érzés mindezt átélni. Emberekkel foglalkozni, meghallgatni őket és megvalósítani az álmaikat. A repülés után megtaláltam azt a hivatást, ami szintén mindig tud újat mutatni, sőt ennél is több, mert ez az, ami én magam vagyok.

Egyre több pártól, baráttól, kollégától és ismerőstől érkezett a kérdés, hogy miért nem alakítok egy saját vállalkozást és foglalkozom kizárólag esküvők szervezésével?
Elgondolkodtam, és döntöttem: esküvőszervezőként folytatom az életem!

Az elmúlt években folyamatosan nőtt az elégedett párok tábora, akik elégedettsége egy remek visszaigazolás arra, hogy jól döntöttem, mikor főállásomnak ezt a hivatást választottam. Számomra a párok dicséretei jelentik a munkám valódi gyümölcsét, ez az ami feltölt energiával és újabb lendületet ad. Rendkívül motiválnak az újabb és újabb kihívások, amik elé állítanak az új felkérések. Hiszen minden esküvő más, és minden menyasszonynak vannak álmai, amit valóra kell váltani! 😉

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Esküvői visszajelzések

Kedves Virág! Nagyon köszönjük a sok munkádat, kitartásodat, precizitásodat, ötleteidet, és egész szervezői munkádat. Számunka az esküvőnk így volt tökéletes! :) Minden barát, rokon, családtag azóta is folyamatosan az esküvőt és a bulit emlegeti! Nagyon köszönjük még egyszer! Dancsi és Attisss


Média megjelenések

banner

Minden média, ahol Az esküvőszerveződ szerepel.


Mottóm

"Ha az álmok gyökeret vernek a szívünkben, és alkotó módon használjuk környezetünk tárgyait, minden lehetséges." Robert Fulghum

Az esküvőszerveződ munka közben: